Bevezetés fájdalommentesen és gördülékenyen

A projekt sikeressége csak kis részben köszönhető a bevezetett megoldásnak, annál nagyobb felelősség van magán a bevezetésen

Projektindító beszélgetés

A G Suite bevezetés kiindulópontjaként az ügyféloldali projektvezetéssel és a core IT-vel közösen beszélgetünk, ahol felvázoljuk a Google saját bevezetési módszertanát és együtt kidolgozzuk a projekt vázát, meghatározzuk a mérföldköveket.

Felhasználói csoportok képzése

Ez azért fontos, mert a szakterület alapján jól meghatározhatóak az alkalmazással szemben támasztott igények, mely az ütemezéshez, egyéni beállításokhoz, tréningekhez ad bementetet, az új technológiákkal kapcsolatos pozitív vagy negatív attitűd mérésével pedig kijelölhetőek a korai elfogadók, vagyis a Google Guide-ok, akiknek a változásmenedzsment során kulcsszerepük lesz a pozitív hangulat és a segítségnyújtás terén.

A technikai átállás és a változásmenezdsment megtervezése

A cég sajátosságait és feltérképezett igényeket figyelembe véve részletes tervet dolgozunk ki a technikai átállásra és a változásmenedzsmentre, illetve ezeket hangoljuk össze térben és időben.

Ütemezés kialakítása

A részletes projekttervet elhelyezzük az időben is, feltüntetve a kölcsönös függéseket, kritikus pontokat, mérföldköveket, kezdve a projekt ideális kezdetével, a migráció ütemezésével és a Go live! időpontjával.

Projektkivitelezés

A teljes projekt megvalósítása a határidők és a költségkeretek betartásával. Ez az ügyfél és a Doctusoft csapatának közös munkája és felelőssége.

Ünneplés és follow up

Több ügyfelünk ünnepelte már a sikeres Go live!-ot bulival. Ennél is fontosabb azonban a bevezetést követő folyamatos follow-up, mellyel az esetleges, előre nem látott homályosabb foltokat utólag lefedjük és megfelelően kommunikáljuk.

Miért fontos a körültekintően megtervezett és kivitelezett bevezetési projekt?

Egy új szoftver bevezetése rengeteg kérdést rejt magában a felhasználók elfogadási hajlandóságától egészen a legapróbb integrációs problémáig, ezért fontos a pontos tervezés mind informatikai, mind a felhasználói szempontból. A Doctusoftnál abban segítünk, hogy a folyamat a Google módszertanának megfelelően legyen felépítve és egyetlen apró – de mégis esszenciális – lépés se maradjon ki, így garantálva a projekt sikerességét.

Kapcsolat